DIY fürdős játékmatrica dekorgumiból percek alatt!
Az egyik első játszós-randinkon a gyerekek még elég kicsit voltak, így gyakorlatilag magunkat foglaltuk el az anyukákkal trécselés közben, és dekorgumiból különféle figurákat csináltunk, fürdős játékmatricának. Otthon, később megfejeltem a saját készletünket azzal, hogy mézeskalács szaggatóval vágtam ki formákat a lapokból (egészen pontosan: a szaggatóval készítettem lenyomatot a dekorgumi lapokra, amiket ollóval kivágtam - így nem kellett aggódni, hogy toll-foltos marad a kész dekoráció).
A lehetőségek száma végtelen: a dekorgumi lapok 50 és 120 Ft között kaphatóak (van glitteres is, de azt nem ajánlom a fürdőkádba), egy A/4-es lapból pedig csak a kreativitáson múlik, hogy mi és mennyi jön ki. Kezdetnek jöhetnek a konkrétumok, mint a mézeskalács kiszúrós ötlet, vagy egy autó, nagyobbacska gyerekek szuperül elszórakoznak olyan formákkal, amikből ki lehet rakni egy házat, aztán nagyobb gyerkőcöknél jöhetnek a számok, betűk. Természetesen különböző színek egymásra ragasztásával még látványosabb fürdős matricákat kaphatunk, csak arra figyeljünk, hogy vízálló ragasztót használjunk!
Persze készen is lehet kapni sok félét, de ár-érték arányban jobban járunk, ha magunk csináljuk meg ezeket. Nem tart sok időbe, és a gyerekek garantáltan értékelni fogják - főleg, ha őket is be vonjuk valahogy az elkészítésbe!