Egyszerű torta a baba első szülinapjára
Dübörög a szülinapi hét tovább!
Úgy gondoltam 2 éve, hogy mindenképpen valami saját, lehetőségekhez képest nem túl káros tortával lepem meg a Fiacskát. Most ennek a tortának egy B) verzióját kapta a Kicsilány is, mert az úgy rózsaszín :)
A torta, néhány laza piskótaszeletből áll, amik közé joghurtos krémet kenünk.
Hozzávalók a piskótához:
- 2 tojás
- 2 evőkanál porcukor (leginkább nyírfacukor/eritrit) (én kristályos nyírfacukrot használtam)
- 2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
- 2 evőkanál víz
- csipet só.
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tojások fehérjét, csipet sóval kemény habbá verjük. A tojások sárgáját is jó habosra keverjük a cukorral. Hozzáadjuk a vizet, majd a lisztet. A habbá vert fehérje 1/3-át hozzáadjuk, majd óvatosan beleforgatjuk a többit is, vigyázva, hogy a hab ne (nagyon)törjön össze. A tepsire simítjuk kb. 1/2-1 centi vastagon, majd kb. 15 perc alatt megsütjük. Ebből az adagból én egy szélesebb bögrét használva 5 piskótakorongot vágtam ki. Ehhez jön a töltelék.
Hozzávalók a töltelékhez
A) verzió:
- 1pohár natúr joghurt
- kb 70-80 g túró
- 1 körte.
Elkészítés:
A joghurtot a torta elkészítése előtt pár órával (fél nappal) lecsöpögtetjük: egy tiszta textilpelenkát vagy konyharuhát kifeszítünk egy tálra, beleöntjük a joghurtot. A joghurt nedvességét a textil kiszívja, így sűrűbb, krémesebb állagú joghurtot kapunk.
A meghámozott, felvágott körtét, a túróval és joghurtkrémmel összeturmixoljuk. A krémet a piskóta lapok közé kenjük, a maradékot pedig a tetejére és a szélére. Nem baj, ha a gyümölcs kicsit darabos marad, ha a babának már van néhány foga :)
B) verzió:
- 1/2 pohár natúr joghurt
- 1 pohár gyümölcsjoghurt
Elkészítés:
A joghurtokat összekeverjük és a fent leírt módon lecsöpögtetjük, majd ha elég krémes lett, akkor ugyanúgy a piskóták közé és a piskótákra kenjük.
Igaz, hogy a torta úgy néz ki, mintha egy rózsaszín én kicsi pónim pottyantotta volna, de felnőttnek is ízletes, a gyereknek meg nagyon-nagyon ízlett is, öröm volt nézni, ahogy ette :)
Egészségére a babának! :)
Forrás: albababa.hu