Let me entertain you

Miután a kisfiam megszületett, és a nagy zsongás megszűnt körülöttünk, hirtelen kettesben maradtunk. Totál be voltam tojva. De a tündéri Fiacska csak evett és aludt (és sírt). Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár hét. Persze én már tűkön ültem, és interakciót akartam, meg hogy meg tudjam nevettetni, vagy fel tudjam kelteni a figyelmét, érdeklődését. 

Aztán persze el is érkezett a pillanat, amikor az alvás kevesebb lett, az ébrenlét meg több. Egy ideig csak néztük, tanulmányoztuk egymást, majd egyszer csak elkezdett unatkozni. Sehogy sem volt jó neki. Így visszagondolva, azért azt rögzíteném, hogy a Fiacska nagyon aktív volt már babának is, nagyon igényelte a szórakoztatást, sokáig nem kötötte le semmi. Még ha éppen csak nézelődhetnékje volt, akkor is 10 percenként el kellett fordítani, hogy a lakás más-más szegletét nézze.
Na, hát egy ilyen kisgyereket kellett szórakoztatnom.

De hogyan?

Jó kérdés. Persze csörgő volt elég, meg felakaszthatós forgó-zenélő vacakok, de ezek nem voltak olyan izgalmasak. Nagyon sok csörgő például túl nehéz volt még neki, és ha egy időre meg is birkózott vele és tudta tartani, amikor elfáradt a kis keze, akkor meg koppant nagyot a fején. Nem jött be. És ez is unalmassá vált egy idő után. Én meg csak kérdezgettem magamtól, hogy mit kellene csinálni? Fogalmam sem volt, és folyton azon aggódtam, hogy jól csinálom-e, ez az életkorának megfelelő játék-e?

Később, amikor nagyobb lett, rátaláltam a 'bibliára' Deákné B, Katalin Anya, taníts engem! c. mesterműve formájában.

Zseniális darab, a feladatok/játékok/tevékenységek le vannak bontva életkor és terület szerint. Bár meglett volna ez rögtön az elején! 

A feladatok az alábbi területekre vannak lebontva:

        Az első három évben                                                         

Testérzet és mozgás                                  
Bőrérzet                                                      
Látás                                                          
Hallás                                                         
Érzelmek fejlesztése                                     
Önálló játék                                                  
Környezet megismerése                                
Utánozás                                                     
Beszédfejlesztés                                          
Értelmi képesség, tartalmi tudás      

        3-6 éves kor között

Matematika                          
Környezetismeret                 
Beszédkészség                    
Kézügyesség
Érzelmek fejlesztése 
Mozgásfejlődés
Ismétlő feladatok
Önálló játék
Családi játék
Illemszabályok
Zenei fejlesztés
Gondolkodás és memória fejlesztése
Balesetvédelmi tanácsok

Minden hónaphoz (életkor hónap és naptári hónap szerint is) külön feladatok vannak rendelve, naponta választhatunk a) és b) feladatok közül is.

Ne felejtsük el, hogy a játékra a leginkább a délelőtt folyamán fogékonyak a babák és a gyerekek! 
A könyvet évekig, több gyereknél is lehet használni, nagyon-nagyon megéri az árát (de azért így is érdemes körbenézni a libri-alexandra-bookline-tudatos szülők áruháza oldalakon, mert sokszor akciós, vagy más, szintén hasznos könyvvel együtt olcsóbb).

Együtt játszani, nevetni és nevetve tanulni a legjobb emlék, a legszebb ajándék és a legnagyobb öröm, amit nyújthatunk a gyermekünknek!

2500 Ft egy csörgőért, na ne már!!

Bizony, a bababiznisz kiapadhatatlan aranybánya az ebben utazóknak, így egy csörgőért is elkérhetnek, akár ennyi pénzt is. 
Bár a Fiacska már nagyobb volt, de valahogy úgy alakult, hogy a nagyszülőknél belepakolt 3 kavicsot egy üres, (és tiszta) promóciós kis 2 dl-es üdítős üvegbe. Isten bizony, már lassan két és fél éves, de még ott tartunk, hogy a nagy doboznyi "nagyszülős" játéka közül ez az egy, ami teljesen biztosan előkerül, ha ott vagyunk. Persze ugyanúgy megfelel kavics helyett, néhány szem bab, száraztészta, vagy még főtlen rizs is. Ezeket persze feldobhatjuk néhány színes gombbal vagy akváriumkaviccsal. 
Kicsit nagyobb gyerekeknek igazán mutatós házi-szemkápráztató csörgő-szerűséget is tudunk csinálni:
Egy átlátszó műanyagüvegbe töltsünk vizet (ne teljesen tele) és adjunk hozzá glicerint. Ekkor mehetnek bele a belevalók (a gomb szépen úszik a glicerines vízben - grátisz gyöngyházfényű gombbal még érdekesebb!). A hógömbből ismerve rakhatunk bele kókuszreszeléket, csillámport is.

A Zörgő

Szerintem minden szülő fejében megfordult már a kérdés, hogy a XXI. században miért nem fejlesztettek már ki olyan zacskókat, amik nem zörögnek, így nem verik fel a babát, ha anya esetleg a még babakocsiban szendergő gyermek alól kivenné a bevásárolt motyókat.
zorgo.jpgPersze ezt előnyünkre is lehet fordítani. Mindkét lurkóm kedvenc játékai közé tartozik egy Zörgő. Ugyan nem tudom, hogy ennek hivatalosan mi a neve, de a lényege, hogy két anyag közé bele van varrva valami zörgő. Nálunk úgy alakult, hogy kaptunk is egy ilyet, még amikor először terhes voltam, de elnyűhetetlen kedvenc lett, és a Fiacska csak azért engedte át a Húgának a játszási jogot, mert annyira oda vannak egymásért (azért néha még visszaveszi kicsit morzsolgatni):

Házilag is nagyon könnyen tudunk Zörgőt készíteni: csak kell hozzá egy "átkozott", hangosan zörgő csomagolás vagy zacskó. Ezt bele lehet varrni,egy már előre megvásárolt morzsolgató kendő-játék anyagába, vagy önállóan is készíthetünk egyet, ha van egy kis kézügyességünk, affinitásunk és persze időnk rá. A méterárú boltokban lehet kapni bébiplüsst (körültekintően válasszunk, mert a gyengébb minőségűek összeszednek minden szöszt), de egy fél pár kesztyű is tökéletesen alkalmas a zörgő elkészítéséhez. Erről később bejegyzés is lesz!

(A képen a Fiacskám még pufi korában az imádott zörgővel)

Valami a fejünk felett

A tornáztatóval és játszószőnyeggel sem lehet nagyon mellé lőni, de ne felejtsük el, hogy a kevesebb néha több! Ne lógassunk egyszerre 10 féle tárgyat a baba feje fölé, hiszen az rengeteg inger egyszerre, nem élvezni fogja a játékot, hanem frusztrált lesz tőle. A csilingelő játékokkal ez hatványosan igaz! Vegyünk inkább egy játszóhidat, és néhány rágóka-karikát (ez utóbbit amúgy is kiválóan lehet rágcsálni), hiszen a gyerek valamennyi játéka valamilyen módon biztos, hogy felakasztható. Nyugodtan választhatunk használtan is, hiszen ezekben nem tudnak komoly károkat okozni még a legmakacsabb fogacskák sem.

A képeket innen, innen , innen és innen kölcsönöztem.