Kreatív gyermeknevelés, anyaság, menőség!

Anya szakkör

Varázskavics

Szereplés az ovis műsorban? Erősebb gyerek a játszótéren? Sötétség? Éjszakai szörnyek? A sor szinte végtelen, amitől a gyerekek félhetnek. 


Mi is megküzdöttünk, sőt még most is küzdünk velük, hiszen annyi az ijesztő dolog ebben a nagyvilágban, ami egy apró gyermekben félelmet kelthet, vagy egyszerűen csak frusztrálttá, szomorúvá tehet. 

Bármennyire is igyekszünk segíteni, hogy gyerekeink legyőzzek ezeket a félelmeiket, hiába töltünk mellettük éjszakákat, mesélünk, beszélgetünk esténként szinte mar addig, hogy mi magunk is álomba zuhanunk mellettük, valahogy mégsem múlnak a félelmek. 

Ekkor más praktikák után kell nézni, ami sokkal varázslatosabb, de mégis kézzel foghatóbb, és a gyerekek számára nagyszerű megoldás lehet. Szerencsések, mert még képesek hinni a csodában, a varázslatban, a tárgyak mágikus erejében!  Igy hát egy kis kreativitás segítségével könnyen találhatunk olyan 'csodaszert', ami a kicsik számára igazi megnyugvást hoz majd. Ennek egyik példája a varázskavics. Lássuk hát, hogy mi mindenre is jó és hogyan készíthetünk mi magunk egyet.
 
Egy varázs kavics sok mindenre képes:
- távol tartja az éjszakai szörnyeket
- szerencsét hoz
- segít valóra váltani vágyaidat
- segit legyőzni a szülők hiányát, mikor távol vannak
- segit, hogy ne légy szomorú
- bátorságot ad





Elkészíteni nagyon egyszerű, mindössze a következő pár dologra lesz szükséged hozzá:
- egy kavics
- egy doboz akrill festék
- egy csillogó kő
- ragasztó pisztoly

Elkészítés menete: 

Először is alaposan tisztítsd meg a kavicsot. Hagyd megszáradni.
Kend át a választott festékkel egy rétegben. Ha csillogó festéket választasz, a kavics még varázslatosabbnak fog tünni, ha elkészül. Hagyd megszáradni. 
Fesd at megint. A második réteg mar elég fedést ad, de ha jobbnak látod harmadszor is átfesteni, nyugodtan tedd meg.ha elkészült, várd meg, míg teljesen megszárad. Ekkor a ragasztó pisztoly segítségével ragaszd rá a választott követ, vagy bármi más motívumot. 
Ha ez megvan, el is készültél!

Készíthetjük együtt a gyerekekkel vagy akár ajándékba is. Ha együtt készítjük, akkor a közös munka és a siker, hogy ő maga készítette, maradandó élmény lesz számára, de talán nehezebben hiszi majd el, hogy a kavics, amit együtt szedtünk az út szélen, tényleg csodákra képes. 
Ha viszont ajándékba szánjuk, érdemes kitalálni egy mesét hozzá, hogy honnan kapta a varázs kavicsunk a különleges erejét, es miért pont a mi kisfiúkat/kislányukat választotta új gazdájának.

 

Bármelyik utat is követjük, a lényeg, hogy mi is elhiggyük, ' a kő velünk van' a félelmek pedig messze szaladnak! :)

 

A varázskavics mellett persze rengeteg más praktikát bevethetünk:

  - Szörnyűző spay

  - Fèlelemdoboz

  - Őrangyal a szobában

 

Csak arra érdemes odafigyelnünk, hogyha nagyon valóságosnak állítjuk be a félelmeket, gondolok itt például az éjszakai szörnyekre, akkor nehogy ellentétes hatást érjünk el miközben igyekszünk messze űzni őket. Nálunk pont emiatt a szörnyűző spay semmiképpen sem működne, hiszen azzal inkább csak erősítem a gyerkőcben, hogy léteznek, és ha esetleg elfelejtjük befújni a szobát vagy esetleg elutazunk és nem visszük magunkkal a sprayt, akkor talán még jobban félne, mint korábban. De persze minden gyerek más és más, ezért kínálkozik számtalan megoldás, hogy mindenki megtalálja a tökéleteset!

 

Ötlet és képek forrása: http://happyhooligans.ca/good-luck-stones-kids-afraid-anxious/

 

Homokgyurma

Már nagyon régóta tervezem megvalósítani ezt az ötletet és írni róla, most TÁDÁÁÁM végre szakítottam időt erre is - köszi eső-szeles idő ;)

wp_20150514_005.jpg

Két, gyerekes háztartásban előforduló hozzávalóból fantasztikus tapicskolós-maszatolós otthoni homokozót tudunk készíteni! Ideális bátrabbaknak beltérre, maszatra kényesebb szülőknek pedig balkon-homokozónak (sokkal olcsóbb, mint venni egy kisebb zsák homokot ;)


Az ötletet és a receptet a Happy Hooligans oldalon találtam, és egyből beleszerettem!

A recept: 

- 8 egység liszt

- 1 egység babaolaj.

 wp_20150514_003.jpg

Állagra valahol a gyurma és a homok között van, ezért is neveztem el homokgyurmának. Angolul felhő gyurmának, hold homoknak vagy hold gyurmának szokták hívni. Könnyű formázni, de a laza állag miatt könnyen szétesnek a formák. Jól lehet lapátolni, kanalazni, ásni benne.
Puha tapintású (nem olyan durva, mint a homok vagy a sógyurma), az illata is kellemes a babaolajnak köszönhetően, és abszolút el van vele a gyerkőc fél-egy órára! :) 

wp_20150514_007.jpg

Arra viszont készüljünk fel, hogy ez tényleg maszatolós játék, minden, de tényleg minden lisztes lesz - viszont könnyű takarítani.
Mi, ma a konyhában állítottuk fel a bázisunkat. Kézzel kevertük ki egy műanyag edényben, de az kicsinek bizonyult, ezért egy leharcolt tepsibe öntöttem át a homokgyurmát. Az eredeti cikkben egy százforintos boltban kapható macskaalom-tálca szolgált tárolónak, tökéletes.

wp_20150514_009.jpg

Meddig áll el? Fedős tárolóban örökre :) Így bármikor elő lehet kapni, ha egyszer megcsináltuk! 

Nálunk a "lapátolás" és a munkagépek mentek, de kisebb homokozós formákkal, vagy fagyikanállal is kreatív lehet a játék. De csak úgy turkálni is klassz benne. Ha nagyobb tételben készítünk, akkor elrejthetünk benne néhány apró dolgot (pl egy kis gumidínót vagy egy kinder figurát, stb) és kincskeresőzhetünk is :) Zsúrokra, játszós randikra nagyszerű és kreatív ötlet!

 Színezés: mivel a folyadék a homokgyurmában az olaj, ezért nem olyan egyszerű színezni, mint pl a sógyurmát. Az eredeti cikkben egy toxin-mentes porfesték szerepelt, én ezzel most nem foglalkoztam, de biztosan lehet kapni, elsőre nem volt fontos :)
Ellenben csillámporral "tündérivé" változtathatjuk homokozót, ha van rá igény ;)

Jó mókát hozzá :)

12 ok, amiért be KELL íratnod a gyereked a könyvtárba

books_at_hogwarts_library_restrictred_section.JPG

 

Gyerekkorom legeslegjobb mese-élménye egyértelműen könyvtári könyvhöz kapcsolódik. Óvodás koromban, Apukám elvitt engem és a tesómat az egyik városi könyvtárba, ahol kedvünkre válogathattunk a könyvek közül, miközben Apa is választott magának olvasnivalót. A tesómmal közösen találtuk meg Lázár Ervin Berzsián és Dideki c. meséjét, ami azonnal belopta magát a szívünkbe. Irtó izgi volt és nagyon-nagyon vártuk az esti mesét, és könyörögtünk, hogy -Apa, méég, csak méég egy fejezetet!! Nagyon szórakoztató volt. Utána, hosszú időn keresztül, évente legalább kétszer kikölcsönöztük. Annyira megszerette az egész család, hogy amikor terhes voltam a Fiacskával, Apa, jó nagypapaként a délutáni szieszták alkalmával a pocaknak mesélte ezt a kedves-bájos kis történetet :)

Ezt az élményt mindenképpen meg akarom osztani a gyerekeimmel.
Fiacska is nagyon szereti a könyveket és a meséket, 2,5 éves, de már most helyhiány van a könyvespolcain :) A Kicsilányom szintén "falja" a könyveket, de még kicsit sajátosan :)

1495460_805820832816370_5203069752663039323_n.jpg

És akkor jöjjenek az érveim a könyvtárazás mellett:

1, Ha elkezdtek a gyerkőcöddel könyvtárba járni, egy állandó és tartalmas programmal gazdagodik a kapcsolatotok!

2, A példamutatásod olvasó gyerekből olvasó felnőttet teremt :)

3, A legtöbb (ha nem az összes) közkönyvtár használata 14 év alatt ingyenes.

4, Kölcsönzéssel kiszűrhetitek, hogy melyik mese tetszik a leginkább a kis olvasó-palántának. Nem kell egy vagyont otthagyni a könyvesboltokban, olyan könyvekért, amelyek aztán csak a port fogják, vagy amik csak játék-erőd építéshez kellenek majd. És ha tudod, hogy mit szeret, könnyebb lesz neki ajándékba könyvet venned :)

5. A könyvtárak sok gyerek- és családi programot szerveznek, diavetítéstől, kézműves elfoglaltságokon át a vetélkedőkig, ezeken kívül pedig értesülhetsz a környéketeken zajló gyerekprogramokról is.

6. A könyvtárból nem csak könyveket, mese cd-ket, dvd-ket és diafilmeket is kölcsönözhettek, sőt, hallottam olyan helyről, ahol még társasjátékozni is lehet! 

7. Ha kölcsönzött könyvekből is olvastok mesét, Neked sem kell beleőrülnöd, hogy minden áldott este ugyanazt a mesé(ke)t kell olvasnod a gyereknek. Max egy hónapig, amennyi a kölcsönzési idő ;)

8. A könyvtárból kölcsönözhetsz olyan könyvet is, ami a boltokban már nem kapható - gondolok például az aktuális és katasztrofális Anna, Peti, Gergő könyvhiányra!

9. Iskolásként ki tudjátok kölcsönözni a kötelező olvasmányokat, segédanyagokat, a gyerkőc számára érdekes plusz lexikonokat, enciklopédiákat, amik segíthetnek megismerni, megérteni és megszeretni az adott témát. 
Én, személy szerint oda voltam a Park-Usborne, Mi micsoda? könyvekért, de bármilyen állatos-növényes-történelmi-földrajzi képes lexikont órákig tudtam olvasgatni :)

10. A könyvtár a hóbort-könyvek korlátlan tárháza! Hogy mik is a hóbort könyvek? Azok a könyvek, amik a gyerekek fel-fellobbanó érdeklődésének a sugarába kerülnek. Pár példa: origami, barátság karkötő fonás, sportok, sportolók, háziállat tartás, lányok könyve, fiúk könyve, karácsonyi dekoráció-ajándék készítés, kalózok, dinók, barkácsolás, stb. Olyan könyvek, amik pár hónapon belül vagy egy-két olvasás után, felkerülnek a porcra - örökre, vagy a következő szezonra. 

11. A beiratkozással felelősség is jár, ez pedig egy fontos lecke, amit minél korábban érdemes megtanítani a gyerekeknek, csak a hasznukra válik!

+1. Mindenki megérdemel egy saját olvasójegyet! :)

 

A könyvtárválasztásról

Szerintem érdemes egy kisebb könyvtárat választani, ahol együtt (egymás mellett) van a felnőtt és gyerek részleg, így később, ha már egyedül is el tudna menni (magyarán ciki lenne kísérővel mennie), lesz okod, hogy vele tarts (és így neki sem lesz kellemetlen - egy ideig :) )  Keressünk olyan könyvtárat, ami viszonylag közel van hozzánk, hiszen elképzelhető, hogy több, nagyobb könyvet is haza kell cipelnetek. Plusz, ha a közeletekben van a könyvtár, jó eséllyel olyan programokat ajánlanak, amik szintén a közeletekben kerülnek megrendezésre.

 

Az eredeti kép forrása itt található.

Inspiráció Anyák napjára

Vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy a gyerekek rendelkeznek 2 nagymamával és 2 nagypapával (helyben), 1 dédnagypapával (helyben) és 3 dédnagymamával (2 helyben, 1 távol). Így az összes ünnep és köszöntés egy óriási zsibvásár vagy őrült rohanás szokott lenni. Ettől függetlenül már az első gyerekes anyák napján figyeltem arra, hogy ne csak egy csokor virággal, hanem valami személyesebbel köszöntsük ezeket a drága asszonyokat.

Most több kis (átfedéses) csokorba szedve szeretnék némi inspirációt adni az anyukáknak, apukáknak, nagyszülőknek, óvónéniknek, hogy olyan figyelmességeket ajándékozhassanak az anyáknak, aminek az elkészítésében a gyerekek is kisebb-nagyobb részt tudnak vállalni.

desktop29.jpg

Só-liszt gyurma:

Saját kézlenyomat gyártás 2013-ban :)

slgykezlenyomat.jpg

Ugyanez pepitában innen:

Mécsestartó innen:

Ujjlenyomat-szív medál (felhasználási területek: medál, kulcstartó, egyszerű dekor :) )
(megjegyzés: ez agyagból készült, de ha a sógyurmához adsz egy kis festéket, vagy glittert, vagy szárítás után metálfényű festékkel kenitek le, akkor is ilyen szép és különleges színű ajándékot készíthettek)

Ujjlenyomat medál verzió 2:

 

Még ékszer:

Kéz-, láb- és ujjlenyomatok:

 

Ujjlenyomat virág a legkisebbektől (innen)

Ujjlenyomatos virágcserép (innen)

Kéz- és láblenyomat virágok

 

Családfa

 

 

Használati tárgyak:

 

kulcstartó (aaannnyira cukiiiii!) De szerintem egy kicsit túl van bonyolítva, kézzel is simán meg lehet varrni, a körberajzolást krétával oldanám meg, és mindenképpen textil tollat használnék (nincs nagy tapasztalatom, de pl: ilyet)

nevtelen_1.jpg

könyvjelző nagyon nagyon ötlesen innen és egy könnyekig ható innen :)

Bevásárló szatyor+textilfesték+kézlenyomat= szupermenő kiegészítő a bevásárláshoz (innen)

poháralátét (innen)

Tűpárnák (innen és innen)

Manikűr-pedikűr egy befőttesüvegben ajándék nagyobb gyerekektől (IMÁDOM a befőttesüveg ajándékokat!!) innen

Festett fakanalak (non-toxikus festéket használjatok vagy csak a kanál nyelének azt a részét fessétek, ami biztosan nem érintkezik kajával)

Üdvözlőlapok és képek

 

Gombos képkeret (via)

 

Szuper aranyos virágcsokor anya asztalára :)

 

Még aranyosabb lap, fényképpel

 

 

Ez innen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gasztro-ajándék

Házi körözött  saját készítésű-díszítésű üvegcsében 

 

 

Tippek a békés sétáláshoz

Bizonyosan nem én vagyok az egyetlen, akinek meggyűlt a baja a kocsiban-hordozóban már meg nem maradó - de még veszélyérzetet nem ismerő totyogóval, aki számára kitágult a világ a sétálás elsajátításával.

A Toddler Approved! blogon megjelent írás foglalkozik a kérdéssel: Hogyan állítsuk meg őket?
A blog és a hozzá tartozó facebook csoport összerakott pár hasznos tippet, amivel büntetés nélkül, pozitív hozzáállással, a gyerekkel együttműködve tudjuk kialakítani azt a rendszert, ami segít megállj!-t parancsolni, úgy, hogy a gyermek megértse, és elfogadja, hogy miért nem szabad elrohannia.

10336604_745438785521607_3807772663685241254_n.jpg
Amikor kisfiam megtanult járni, természetesen mindenféle félelemérzet nélkül igyekezett a kiszemelt cél felé. Persze eleinte csak parkokban, zárt játszótereken és hasonló biztonságos helyeken biztattam, hogy próbálja ki magát, gyakoroljuk együtt a közlekedést. Amíg "cél nélkül", tényleg csak a magunk szórakoztatására sétáltunk nem is volt gond, de aztán persze el kellett mennünk boltba, ide, oda, amoda, és nyilván a babakocsi már rém unalmas volt neki, itt kezdődtek a gondok. Meg amikor már magabiztosan tudott menni. Általában pont az ellenkező irányba, mint kellett volna..
Terhesen, szatyrokkal, homokozós cuccal, kismotorral megpakolva, vagy az amúgy már ki nem használt babakocsit tolva (amibe meg be nem akart már szállni) főleg nagyon nehéz volt eljutni A pontból B pontba, hogy a kissrác mellettem maradjon, még ha nem is fogta a kezem. 

Tippek a biztonságos közlekedéshez gyakorlásához:

  • Gyakoroljuk otthon, zárt udvaron, stb., a kézenfogva sétálást.

    Nálunk ehhez nagy segítség volt a mondókázás. A Fiacska elég gyakorlatias, ezért ő csak rövidítve (Séta, séta, egy domb, csüccs) adta elő, és igen, marha fárasztó volt akár terhesen, akár babakocsit tolva még leguggolni a gyerekkel, pláne mindezt hangos mondókázás közben, a gyámügy értesítését fontolgató járókelők között (Toll a fülükbe!), de megérte, mert nagyon szeret már kézenfogva sétálni. Már amikor..
  • Játszunk ÁLLJ! játékot!
    Ennek az a lényege, hogy otthon, biztonságos körülmények között, kicsit szaladgáljunk a lakásban, és amikor anya/apa/nagyszülők/stb. elkiáltja magát, hogy ÁLLJ! akkor le kell fagyni, meg kell állni, és nem szabad megmozdulni, amíg a felnőtt, vagy az ügyes, okos nagytesó fel nem oldja a tilalmat.
    Ezt lehet zenével-tánccal is játszani, vadul rázzák a babák a pelusukat, amikor a zene megáll, akkor pedig szintén mozdulatlanná kell válni, akármilyen pozitúrában vagyunk is éppen. Kellemes mellékhatása a foglalkozásnak a határtalan kacagás, főleg, ha apa, anya nem veszi magát komolyan ebben a játékban, és igazán vicces pózokban áll meg :) 
  • Adjunk más alternatívát a gyereknek a kézenfogás helyett!
    Foghatja a babakocsit séta közben vagy közösen fogjátok egy játékbabának a kezét, de kapaszkodhat anya táskájába is. Tanulja meg, hogy a parkolóban, amíg nincsen berakva a kocsiba, álljon meg és fogja meg a kilincset, az index lámpa buráját, a tanksapka ajtaját vagy akármit, a lényeg, hogy tudja, hogy ott egy helyben kell maradnia és tudja, hogy "hol a helye".
  • Játszós szőnyegen vagy egy ügyesebb szülő által rajzolt képen gyakoroljátok játékfigurákkal a közlekedést!
    A járdán szabad sétálni, de az átkelőnél meg kell állni, nem szabad a parkolóban rohangálni, mert ott is jöhetnek az autók. Kereszteződésnél kérdezze meg előre, hogy merre fogunk menni. Ha anya azt mondja, hogy állj, meg kell állni, akárhol is vagyunk. 

44674497_1_1000x700_autos-gyerek-szonyeg-nagy-meretu-elado-nagytarcsa.jpg

 

Kommunikáció és következetesség

 

Mielőtt elindulunk valahová, meg kell kérdezni a gyermeket, hogy gyalog, babakocsival vagy egyéb hordozóval/ban szeretne jönni. A válasz nyilván a gyalog lesz. Még mindig indulás előtt mondjuk el neki a szabályokat. Tudassuk vele, hogy nagyon örülünk, amiért gyalog jön, de ha nem áll meg, amikor kellene, vagy elszalad, akkor be lesz rakva a kocsiba/hordozóba, hiszti ide vagy oda!
Már az utcán többször emlékeztessük erre. Az első kilengésnél figyelmeztessük, a másodiknál pedig már ténylegesen tegyük be a kocsiba. 
Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy maradjunk nyugodtak, ne lássa rajtunk, hogy mennyire megijedtünk, kijöttünk a sodrunkból, különben még játéknak tekinti az egészet, és annál inkább csinálja majd.
Ha lehet, minél több "szabad" mozgást adjunk a gyereknek a nap folyamán, az ilyen jellegű sétákat elég gyakorolni például a legközelebbi játszótérig, ha következetesek vagyunk hamar belejönnek!

Maradjunk pozitívak a szavainkban is! Hangsúlyozzuk azt, amit SZERETNÉNK, hogy csináljon a csemete, és ne azt, amit nem szeretnénk. Hanyagoljuk a "ne szaladj el" "ne menj oda" "ne arra" -féle utasításokat, és azt mondjuk, amit elvárunk: "maradj itt" ,"várj meg", "arra megyünk"! A gyerekek hajlamosak csak a mondanivalónk egy részét meghallani, ezért fontos, hogy pozitív megerősítő utasítást kapjanak!

Ugyanígy nem elég, ha csak a nevüket kiáltjuk, abból nem tanulnak, ha az "állj meg" helyett csak egy riadt "Ádám!" kiáltást hallanak.

Azoknál a gyerekeknél, akik tényleg nagyon szeretnek sétálni, a következő módszer is sikeres lehet:
Induláskor anya tartsa a kezét, és mondja, hogy "Kezek", és amíg a gyerek nem fogja meg a kezét nincs indulás, út közben pedig, ha a lurkó elengedi/nem fogja meg anya felkínált kezét, akkor felvevés/babakocsiba rakás van. A motivált gyerekeknek a kézenfogás elég kis áldozat, amit szívesen meghoznak, hogy sétálhassanak.
A legfontosabb, amit meg kell tanulnunk, amíg megpróbálunk megálljt parancsolni a rohangáló gyerekeknek, hogy tőlünk függ, hogyan kezeljük a helyzetet. A kulcs továbbra is a következetesség.
Természetes, hogy egy idő után a gyerekek nem szeretnek cipelve, vagy babakocsiban utazni, fel kell fedezniük a világot. Ha következetesek vagyunk a határok betartását illetően (nem állandóan csak ismételgetni, hogy "elő ne forduljon még egyszer" vagy huszonhatodik alkalommal elmondani, hogy "következőnek most aztán már tényleg beraklak a kocsiba!"), ők is rá fognak érezni. Ki hosszabb, ki rövidebb idő alatt. Ha irgalmatlan hisztizésbe kezd a gyerek (fog, garantálom), akkor várjuk meg, amíg lehiggad, segítsünk neki ebben, beszéljünk hozzá, emlékeztessük, hogy azért van a kocsiban, mert elszaladt, annak ellenére, hogy megbeszélték, hogy ez tilos és veszélyes, és anya kifejezetten kérte, hogy maradjon mellette, ha pedig lehiggadt, mondjuk el neki újra az elvárásinkat, és adjunk neki egy új esélyt. 

Néhány alternatív javaslat

Vannak olyan anyukák akik valami tárgyi jutalommal díjazzák a jó viselkedést. Egy kis finomságot kap a gyerkőc például, ha szépen, odafigyelve, anya kezét fogva, de legalábbis mellette sétál teszem azt az autóhoz. Így a gyerekek izgatottak lesznek, mert már előre tudják, hogy a kocsiban valami "jó fog történni" velük. De lehet ez nassolás helyett pl a kedvenc gyerekdal vagy mese meghallgatása is.

Néhány anyuka beveti a hámmal felszerelt hátizsákot (nem fogom póráznak hívni). Van olyan szülő, aki tudja ezt a megoldást is normálisan használni, és van, aki nem. Aki kommunikálás helyett rángatja a hámot, vagy azzal húzza a gyerekét, nem tudja normálisan használni ezt az eszközt...
De azok, akik a hám használata mellett is, ugyanúgy megbeszélik a gyerekkel, hogy mik az elvárások, merre menjenek, mit szabad vagy nem szabad csinálni, szerintem jól csinálják, hiszen számukra ez a hám egy biztonsági háló,és miután ügyesen, együtt megtanulták a totyogók a közlekedés fortélyait, bátran, a hám használata nélkül is képesek lesznek balesetveszély nélkül is sétálni.

Bevásárlás

Na, hát a kisgyerekkel bevásárlásról szerintem több tucat túlélési kalauzt lehetne írni, de azért itt van pár rövid tipp:
Ha olyan áruházba megyünk vásárolni, ahol van olyan bevásárló kocsi, aminek egy kisautó az eleje, bátran használjuk! Főleg, ha működik a biztonsági öve is... ami a mi városunkban ritka. Ennél idegesítőbb már csak az, amikor kétszer kell egy gyereket berakni a bevásároló kocsiba: egyszer, amikor elvetted a kocsit, egyszer meg, amikor rájössz, hogy a gyerek a kocsiban nem fér át a narancssárga-lapátos bevásárló kosár kapun...
Szóval, ha bejutottunk végre a boltba, akármelyik bevásárlókocsival, adjunk neki lehetőséget, hogy "segítsen". Vegyük ki, engedjük meg neki, hogy egy-két (szigorúan a listánkon szereplő dolgot) ő pakoljon be a kocsiba. De mindig tegyük számára egyértelművé, hogy mit várunk el tőle. Válassza ki ő az almákat, dobja be ő a papírzsepi csomagot, de aztán megy vissza a kocsiba. Mi sokszor már a vásárlás elején választunk valamit, amit jó magaviselet esetén megkap, amint kifizettük. A gyerekek szeretik, ha valami az övék, így sokkal jobban viselik a vásárlást, ha a végén van mit várni, van valami sajátjuk. Nem elhanyagolható, hogy a kezében levő termékre figyelve, kevesebb impulzus éri el. Én nem vagyok híve egyébként az "áruházban elfogyasztom a pénztárnál kifizetem" módszernek, az elejétől fogva tudja a Fiacska, hogy csak azután lesz miénk a kaja/gyümölcslé/stb, ha már kifizettük, és csak utána kaphatja meg.
Ha jól kiismertük a gyerekünket, és van olyan szerencsénk, hogy fáradtság esetén nem egy kis hisztigéppé változik, hanem kezesbáránnyá, akkor jó módszer a gyerekkel való vásárlás elintézésére, ha előtte elvisszük a lurkót a parkba vagy a játszótérre, ahol jól kifáraszthatja magát, és ami után kevésbé van kedve még kétszer körberohanni az áruházat, ellenben kellemes csendben elnézelődik a babakocsiban ücsörögve.

 

A következetesség mellett a gyakorlás is nagyon fontos része a megfelelő magatartás kialakulásának. Ha a gyerek folyton a babakocsiban ül vagy hordozva van, lehetősége sincsen megtanulni, hogy hogyan kellene viselkednie nyilvánosan. 

 

Vannak olyan gyerek, akik nagyobb kihívást jelentenek más gyerekeknél. Nekik adjunk több időt a megfelelő viselkedés elsajátítására, és ha van rá lehetőségünk, kíméljük meg őket és magunkat és próbáljunk a gyerek nélkül menni, ha még nincsen rá készen.
Végül, bár mi szeretnénk megtanítani a gyerekeinknek, hogy hogyan kell viselkedni, és mi nagyon törekszünk a következetességre, és a határok betartására, ne felejtsük el, hogy ez is csak egy játszma. Minél kevésbé reagálunk hevesen, annál gyorsabban fogják megtanulni a szabályokat és annál gyorsabban fognak túlnőni ezen a játszmán. :)

Ezt a bejegyzést a Toddler Approved! honlap "How to Stop Your Toddler From Running Away" bejegyzése alapján készítettem, és egészítettem ki a saját gondolataimmal, tapasztalataimmal.

Süssünk mézeskalácsot!

dsc02139.jpg

A mézeskalács  (vagy ahogy a Fiacska hívja: sütikeksz) szerintem az egyik legszuperebb seperc alatt elkészíthető finomság, ami megfelelő hozzávalókkal még nem feltétlenül vágja oda az egészséges étkezést sem.

A barátnőméknél karácsonykor mindig marha nagy mézeskalács sütés volt, nálunk nem, de mindig ott kotnyeleskedtem a vendégségben, ha lehetett (Helló, Anita! :) )

Én nem vagyok oda a főzésért-sütésért, enni, persze, szeretek, de nem vagyok híve az olyan kajáknak, amiket több ideig tart elkészíteni, mint elfogyasztani. 
Egyszer aztán rászántam magam a mézeskalács sütésre, hagyományteremtő jelleggel, amikor a Fiacska 1 éves volt, mert szerettem volna, ha mi mézeskalácsos család lennénk.
Sokkal könnyebb volt mint vártam, a délutáni alvás alatt megcsináltam a tésztát, gyúrtam, nyújtottam, szaggattam és egy tepsire való kivételével ki is sütöttem az összeset, szerencsére a gyerek nagy örömmel fogyasztotta :) Megérte a fáradozást :)

575725_599389683459487_1891087938_n.jpg

Azóta rendszeresen van nálunk mézeskalács, kapok segítséget is, a gyúráshoz és a szaggatáshoz is, na meg persze nem egyedül kell megbirkóznom az elfogyasztással sem ;)

Az alapreceptet én csak karácsonykor vagy húsvétkor szoktam használni, "hétköznapi" illetve inkább hétvégi alkalmakkor csak a feléből sütök.

Hozzávalók a teljes adaghoz:

dsc02127.jpg

- 4 tojás sárgája

- 15 dkg porcukor, vagy xilit, vagy eritrit

- 25 dkg langyos méz

- 5 dkg vaj vagy margarin

- 1 csomag mézes fűszerkeverék

- 4 ek tejföl

- 75 dkg liszt (figyelem! Teljes kiőrlésű lisztből többet vesz fel!)

- 2 kk szódabikarbóna

+ liszt a nyújtáshoz és a tojásfehérjével meg lehet kenni a tetejét, illetve lehet belőle habot csinálni, és azzal rajzolni a kalácskákra

 

dsc02128.jpg

Elkészítés:

A hozzávalókat beleöntjük egy tálba, összegyurmázzuk, majd kilisztezett nyújtódeszkán kinyújtjuk.

Sütikiszúrókat én az ebayről vettem 4 garnitúrával (karácsony, húsvét, babaváró buli és star wars témakörben), Andris mindegyiket imádja, szóval nem szoktunk belőle ügyet csinálni, hogy mikor, melyiket használjuk. Szép, színesek, és elég picikék, úgyhogy jó sok "sütikeksz" kijön egy fél adagból is (kb 4-5 tepsi - 1 tepsi kb 25 db a kis kiszúrókkal, a normális méretű kiszúrókkal a teljes adag 100-110 kekszre elég)

desktop26.jpg

Ha vékonyabb tésztát gyúrunk, igazi kekszes állaga lesz a mézeskalácsnak, ha kicsit vastagabbra hagyjuk, akkor instant finom puha lesz. Sütés 200°C-on. 

dsc02134.jpg

Fűzős tanuló kártyák

Pont tegnap mondtam az egyik Anyabajtársamnak, hogy ha mindennel, amiről szeretnék írni, megvárnám, amíg normálisan kivitelezem, lefotózom, feltöltöm, megszerkesztem, sosem lenne új bejegyzés, de most összekaptam magam, és gyorsan megcsináltam a saját fűzős tanulókártyáinkat! :)

fotorcreated.jpg

Szóval: A hetes még mindig kimarad a Fiacskánál továbbra is pörgök a számok megismertetésén (ezt a bejegyzést láttad már?) és a Teach me Mommy oldalon találtam ezt ötletet, aminek a lényege, hogy tanuló kártyák segítségével tanítsuk meg a gyerekeknek a számok és értékek összefüggését.

Amire szükségünk van:

wp_20150311_002.jpg

- kartonlapok

- lyukasztó (formalyukasztóval grátisz menőség!)

- filctoll

- valamilyen zsineg, madzag, fonal.. (Per pillanat ez akadt a kezem ügyébe :) )

Elkészítés:

1. Lyukaszd ki a kartont és írd fel rá a számokat és a rajzold meg a pöttyöket.

wp_20150311_003.jpg

Javaslom, hogy legyél előrelátóbb, mint én, és a számok-pöttyök inkább a lyukak mellett vagy alatt szerepeljenek, mint felette, mert úgy sokkal átláthatóbb lesz, ha elkezdtek fűzőcskézni.

2. Magyarázd el a gyerkőcnek a feladat lényegét. Mutasd meg neki, hogy melyik az egyes szám, ezután kérd, hogy keresse meg a hozzá tartozó értéket, tehát az egy pöttyöt! Segíts neki összefűzni a számot az értékkel!
Hogy megkönnyítsem a Fiacska dolgát, a számot és a pöttyöket ugyanolyan színnel vittem fel a kartonra. Tehát az 1 szám és az 1 pötty kék, a kettő barna, a három zöld, stb.

wp_20150311_006.jpg

 

A kisebbeknek mindenképpen segítsünk a fűzésben!

Kézügyes kisebb gyerekeknek csinálhatunk ilyen kártyákat színekkel; nagyobbaknak pedig segíthetünk ezzel a nagybetű-kisbetű tanulásában!

20 húsvétváró ötlet

Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek is tudják, érezzék, ha valami "más", valami ünnepi dolog közeleg. A várakozás nagyon jó, csupa szuper emlékem van róla, hogy milyen jó is volt gyerekként várni a karácsonyt, várni  locsolókat, vagy, hogy mehessünk gyereknapon körhintázni. A születésnapokon érezni, hogy ma tényleg egy különleges nap van.
Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy megadjuk a módját a várakozásnak, ha tetszik, elüssük az időt "Az Esemény"-ig :)

Összeszedtem pár húsvétváró elfoglaltságot, amivel felkészíthetjük a gyerekeket az ünnepre, amik között találunk olyan ajándékokat is, amiket a gyerekek maguk is elkészíthetnek egy kis segítséggel, fejlesztő játékokat, és persze sok olyat, amivel lehet maszatolni ;)desktop23.jpg

 

 

 

 

Nyuszis üdvözlőkártya fonálból a Katie's crochet goodies and craft jóvoltából 

Ugyan ez tojással és papírszalagokkal innen.

Húsvéti kifestők, foglalkoztatók itt, itt, itt és ittTojásfestés pompomokkal vagy vattalabdacsokkal via Craftimornings

Nyúlfészek lufiból, fonálból és tapétaragasztóból (textilkeményítőből) innen

 

Krumplinyomda via Crafrymornings 

 Nyuszis üdvözlőkártya vagy dekoráció apró kezecskékkel szintén a Crafrimornings jóvoltából

 

Egy jó kis húsvét fejlesztő - innen

Találtam egy szuper csibés ügyeskedőt is

Ezzel pedig a kemény-puha különbséget taníthatjuk 

Itt van egy ujjfestős ötlet

Még egy ujjfestős ötlet

Apró babatappancsokból répát, nyuszifület

 

Tojásfestés papírra parafadugóval via Craftimorning

 

Még nyuszik, ezúttal muffinformából és wp-gurigából, ezt itt találtam

Még egy tappancsos móka <3

Fonálból is csodaszép húsvéti dekortojást készíthetünk, hála a Make and takes blognak

Egy jópofa kép gondolatébresztőnek innen 
(de maszatolás helyett ceruzával is meg lehet oldani)

Ezt a szupercukiságot az etsy-n találtam, de otthon is könnyen elkészíthető

Ragasztós répa tenyérlenyomattal innen

 

 

 

 

 

Számtanuló borítékok

Amikor a kisfiam elkezdte a számok tanulását, be-becsúszott néhány megmosolyogtató szárnypróbálgatás, mint a 6-8-9-6, vagy a "mi jön a 9 után? - Lilaaa!" :D Most már ügyesen számol 10-ig, de sosem árt a gyakorlás.

A Toddler Approved! blogon találtam ezt a szuper számtanulós foglalkoztatót:

Ami kell hozzá:

- fa spatula (hétköznapi nevén: jégkrém pálca, beszerezhető hobbiboltokban és szépségápolási nagykeresekedésekben)

- boríték ( én CD.borítékot használnék)

- táblagyurma

- nyomtatható számok, amit ez a fantasztikus blogger a rendelkezésünkre bocsát sima és halacskás változatban is

- filctoll

 

Elkészítés:

A borítékokra felragasztjuk, a spatulákra pedig felírjuk a számokat.

Aztán a borítékokat pedig kirakjuk valahová.
Tudom, hogy a legtöbb ilyen elfoglaltság legalább 300 négyzetméteres életteret feltételez minden családnak (csak úgy, mint ez a frankó kis matató tábla is igényelne némi helyet, pedig micsoda ötlet!), ezért is javasoltam a táblagyurmát, azzal pl a bejárati ajtóra, vagy fürdő/wc ajtajára kívülről fel lehet ragasztani és könnyen el is lehet távolítani, ha pl következőnek inkább a Színválogatós kukaccal szeretnétek időt tölteni ;) 

 Ha az előkészületekkel megvagyunk, magyarázzuk el a Gyermeknek, hogy mi a feladat lényege, de itt is hangsúlyozom, ne várjunk elsőre túl sokat, segítsünk neki, mutassuk meg, hogy keresse meg a pálcákon szereplő számokat a borítékokon. Sok kismanó hiába érti a számok értékének a jelentését, magát a számot nem biztos, hogy felismeri. Gyakoroljuk együtt, kapcsoljuk össze a kis fejekben a számokat az értékükkel.

Jó móka! :)

Még egy kis gyakorló a Kerekmese jóvoltából:

 

 

Itt pedig néhány nyomtatható kép a számok-értékek gyakorlásához:

Kerekmese

És még néhány ötlet a számoláshoz:

 

Képek innen és innen.

 

 

20 nem hétköznapi program kettesben a gyerekkel

Egészen biztos vagyok benne, hogy minden családban megvannak azok a játékok, elfoglaltságok, amiket csak egyik, vagy a másik szülővel végeznek a gyerekek. Azt is tudom, hogy ez mind minőségi időtöltés. Mégis, azt gondolom, hogy néha, úgy az anyáknak, mint az apáknak szükségük van arra, hogy valami olyasmit csináljanak együtt, csak kettesben a csemetéjükkel ami nem hétköznapi, ami közelebb visz benneteket, ami szép emlék marad örökre.

Ezt a kis gyűjteményt igyekeztem úgy összerakni, hogy fiú- és leánygyermekkel is élvezetesek legyenek, és persze teljesen mindegy, hogy melyik szülő melyik elfoglaltságot választja, a lényeg a minőségi idő eltöltése.

20_randi_tipp_4.jpg

Anya, vidd el a gyereket színházba!
Vagy koncertre, múzeumba, bábelőadásra, vagy egy mesekönyv-író dedikálására.

Apa, tanítsd meg valamilyen szerszám használatára élesben!
Készíthettek például egy madáretetőt, vagy fúrjatok fel egy polcot (ha már úgy is annyit könyörgött érte az asszony :D ).

Anya, üljetek be egy süteményre valahová!
Vagy egy forrócsokira, nyáron egy limonádéra vagy fagyira. A lényeg, hogy üljetek le együtt az asztalhoz, és beszélgessetek, vagy csak nézd, ahogy a csemetéd élvezetet lel a finomságban :)

Apa, menjetek el egy kézi autómosóba!
Ezt inkább nyáron... :)

Anya, süssetek együtt palacsintát!
És persze töltsétek is meg együtt, az első, leragadt, rosszul megfordított palacsintát pedig egyétek meg magában :)

Apa, kertészkedjetek!
Persze nem sövénynyírásra gondoltam :) Kezdjétek kicsiben, locsolás, gereblyézés, ilyesmi.

Anya, iratkozzatok be a könyvtárba!
Legyen saját olvasójegye is! Sok könyvtárban az kedvezményesebb is, mint a felnőtt!

Apa, menjetek el szurkolni egy sportrendezvényre!
Próbálj meg olyan sportágat választani, amit már ismer, szeret, vagy amiben van kedvenc csapata!

Anya, vegyetek részt egy szervezett szemétszedésen!
Ruhagyűjtésben, vagy bármilyen karitatív vagy környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvényen. Fontos a példamutatás!

Apa, vidd be a munkahelyedre!
Az csak egy dolog, hogy nagyon fog tetszeni neki, de Te is elbüszkélkedhetsz Vele :)

Anya, menjetek el kirándulni a természetbe!
Erdő, mező, patakpart, közben énekeljetek természetről szóló dalokat!

Apa, fedezzetek fel egy új játszóteret, ahol eddig nem voltatok!
Később visszajárhattok nosztalgiázni.

Anya, menjetek el egy ruhaboltba és vegyetek valamit!
Még ha nincs is szükségetek még egy csattra vagy egy batmanes övre, bár ezt elképzelhetetlennek tartok :)

Apa, irány a barkácsáruház!
Készülj fel az "Ez mi?" kérdésekre :)

Anya, játszatok a sárban!
Együtt. Te is. 

Apa, menjetek ki a piacra!
És ha már ott vagytok, vegyetek a család női tagjainak virágot! Ha a lányoddal mész, nagyon fog örülni, ha a fiaddal, akkor nagyon jó példát mutatsz ezzel!

Anya,keressetek bogarakat a fűben! 
És persze ne felejts el rémüldözni, ha találtok :)

Apa, egyetek egy szelet pizzát!
Ne felejtsd el a szalvétát!

Anya, vidd el egy könyvesboltba, és hagyd, hogy válasszon magának valamit!
Olvasóvá nevelés, példamutatás <3

Apa, próbáljátok ki a sárkányeregetést!
De nem kell kétségbeesni, ha nem, vagy nem úgy sikerül, mint tervezted ;)

süti beállítások módosítása