Bizonyosan nem én vagyok az egyetlen, akinek meggyűlt a baja a kocsiban-hordozóban már meg nem maradó - de még veszélyérzetet nem ismerő totyogóval, aki számára kitágult a világ a sétálás elsajátításával.
Amikor kisfiam megtanult járni, természetesen mindenféle félelemérzet nélkül igyekezett a kiszemelt cél felé. Persze eleinte csak parkokban, zárt játszótereken és hasonló biztonságos helyeken biztattam, hogy próbálja ki magát, gyakoroljuk együtt a közlekedést. Amíg "cél nélkül", tényleg csak a magunk szórakoztatására sétáltunk nem is volt gond, de aztán persze el kellett mennünk boltba, ide, oda, amoda, és nyilván a babakocsi már rém unalmas volt neki, itt kezdődtek a gondok. Meg amikor már magabiztosan tudott menni. Általában pont az ellenkező irányba, mint kellett volna..
Terhesen, szatyrokkal, homokozós cuccal, kismotorral megpakolva, vagy az amúgy már ki nem használt babakocsit tolva (amibe meg be nem akart már szállni) főleg nagyon nehéz volt eljutni A pontból B pontba, hogy a kissrác mellettem maradjon, még ha nem is fogta a kezem.
Mielőtt elindulunk valahová, meg kell kérdezni a gyermeket, hogy gyalog, babakocsival vagy egyéb hordozóval/ban szeretne jönni. A válasz nyilván a gyalog lesz. Még mindig indulás előtt mondjuk el neki a szabályokat. Tudassuk vele, hogy nagyon örülünk, amiért gyalog jön, de ha nem áll meg, amikor kellene, vagy elszalad, akkor be lesz rakva a kocsiba/hordozóba, hiszti ide vagy oda!
Már az utcán többször emlékeztessük erre. Az első kilengésnél figyelmeztessük, a másodiknál pedig már ténylegesen tegyük be a kocsiba.
Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy maradjunk nyugodtak, ne lássa rajtunk, hogy mennyire megijedtünk, kijöttünk a sodrunkból, különben még játéknak tekinti az egészet, és annál inkább csinálja majd.
Ha lehet, minél több "szabad" mozgást adjunk a gyereknek a nap folyamán, az ilyen jellegű sétákat elég gyakorolni például a legközelebbi játszótérig, ha következetesek vagyunk hamar belejönnek!
Maradjunk pozitívak a szavainkban is! Hangsúlyozzuk azt, amit SZERETNÉNK, hogy csináljon a csemete, és ne azt, amit nem szeretnénk. Hanyagoljuk a "ne szaladj el" "ne menj oda" "ne arra" -féle utasításokat, és azt mondjuk, amit elvárunk: "maradj itt" ,"várj meg", "arra megyünk"! A gyerekek hajlamosak csak a mondanivalónk egy részét meghallani, ezért fontos, hogy pozitív megerősítő utasítást kapjanak!
Ugyanígy nem elég, ha csak a nevüket kiáltjuk, abból nem tanulnak, ha az "állj meg" helyett csak egy riadt "Ádám!" kiáltást hallanak.
Azoknál a gyerekeknél, akik tényleg nagyon szeretnek sétálni, a következő módszer is sikeres lehet:
Induláskor anya tartsa a kezét, és mondja, hogy "Kezek", és amíg a gyerek nem fogja meg a kezét nincs indulás, út közben pedig, ha a lurkó elengedi/nem fogja meg anya felkínált kezét, akkor felvevés/babakocsiba rakás van. A motivált gyerekeknek a kézenfogás elég kis áldozat, amit szívesen meghoznak, hogy sétálhassanak.
A legfontosabb, amit meg kell tanulnunk, amíg megpróbálunk megálljt parancsolni a rohangáló gyerekeknek, hogy tőlünk függ, hogyan kezeljük a helyzetet. A kulcs továbbra is a következetesség.
Természetes, hogy egy idő után a gyerekek nem szeretnek cipelve, vagy babakocsiban utazni, fel kell fedezniük a világot. Ha következetesek vagyunk a határok betartását illetően (nem állandóan csak ismételgetni, hogy "elő ne forduljon még egyszer" vagy huszonhatodik alkalommal elmondani, hogy "következőnek most aztán már tényleg beraklak a kocsiba!"), ők is rá fognak érezni. Ki hosszabb, ki rövidebb idő alatt. Ha irgalmatlan hisztizésbe kezd a gyerek (fog, garantálom), akkor várjuk meg, amíg lehiggad, segítsünk neki ebben, beszéljünk hozzá, emlékeztessük, hogy azért van a kocsiban, mert elszaladt, annak ellenére, hogy megbeszélték, hogy ez tilos és veszélyes, és anya kifejezetten kérte, hogy maradjon mellette, ha pedig lehiggadt, mondjuk el neki újra az elvárásinkat, és adjunk neki egy új esélyt.
Néhány alternatív javaslat
Vannak olyan anyukák akik valami tárgyi jutalommal díjazzák a jó viselkedést. Egy kis finomságot kap a gyerkőc például, ha szépen, odafigyelve, anya kezét fogva, de legalábbis mellette sétál teszem azt az autóhoz. Így a gyerekek izgatottak lesznek, mert már előre tudják, hogy a kocsiban valami "jó fog történni" velük. De lehet ez nassolás helyett pl a kedvenc gyerekdal vagy mese meghallgatása is.
Néhány anyuka beveti a hámmal felszerelt hátizsákot (nem fogom póráznak hívni). Van olyan szülő, aki tudja ezt a megoldást is normálisan használni, és van, aki nem. Aki kommunikálás helyett rángatja a hámot, vagy azzal húzza a gyerekét, nem tudja normálisan használni ezt az eszközt...
De azok, akik a hám használata mellett is, ugyanúgy megbeszélik a gyerekkel, hogy mik az elvárások, merre menjenek, mit szabad vagy nem szabad csinálni, szerintem jól csinálják, hiszen számukra ez a hám egy biztonsági háló,és miután ügyesen, együtt megtanulták a totyogók a közlekedés fortélyait, bátran, a hám használata nélkül is képesek lesznek balesetveszély nélkül is sétálni.
.
Bevásárlás
Na, hát a kisgyerekkel bevásárlásról szerintem több tucat túlélési kalauzt lehetne írni, de azért itt van pár rövid tipp:
Ha olyan áruházba megyünk vásárolni, ahol van olyan bevásárló kocsi, aminek egy kisautó az eleje, bátran használjuk! Főleg, ha működik a biztonsági öve is... ami a mi városunkban ritka. Ennél idegesítőbb már csak az, amikor kétszer kell egy gyereket berakni a bevásároló kocsiba: egyszer, amikor elvetted a kocsit, egyszer meg, amikor rájössz, hogy a gyerek a kocsiban nem fér át a narancssárga-lapátos bevásárló kosár kapun...
Szóval, ha bejutottunk végre a boltba, akármelyik bevásárlókocsival, adjunk neki lehetőséget, hogy "segítsen". Vegyük ki, engedjük meg neki, hogy egy-két (szigorúan a listánkon szereplő dolgot) ő pakoljon be a kocsiba. De mindig tegyük számára egyértelművé, hogy mit várunk el tőle. Válassza ki ő az almákat, dobja be ő a papírzsepi csomagot, de aztán megy vissza a kocsiba. Mi sokszor már a vásárlás elején választunk valamit, amit jó magaviselet esetén megkap, amint kifizettük. A gyerekek szeretik, ha valami az övék, így sokkal jobban viselik a vásárlást, ha a végén van mit várni, van valami sajátjuk. Nem elhanyagolható, hogy a kezében levő termékre figyelve, kevesebb impulzus éri el. Én nem vagyok híve egyébként az "áruházban elfogyasztom a pénztárnál kifizetem" módszernek, az elejétől fogva tudja a Fiacska, hogy csak azután lesz miénk a kaja/gyümölcslé/stb, ha már kifizettük, és csak utána kaphatja meg.
Ha jól kiismertük a gyerekünket, és van olyan szerencsénk, hogy fáradtság esetén nem egy kis hisztigéppé változik, hanem kezesbáránnyá, akkor jó módszer a gyerekkel való vásárlás elintézésére, ha előtte elvisszük a lurkót a parkba vagy a játszótérre, ahol jól kifáraszthatja magát, és ami után kevésbé van kedve még kétszer körberohanni az áruházat, ellenben kellemes csendben elnézelődik a babakocsiban ücsörögve.
A következetesség mellett a gyakorlás is nagyon fontos része a megfelelő magatartás kialakulásának. Ha a gyerek folyton a babakocsiban ül vagy hordozva van, lehetősége sincsen megtanulni, hogy hogyan kellene viselkednie nyilvánosan.
Vannak olyan gyerek, akik nagyobb kihívást jelentenek más gyerekeknél. Nekik adjunk több időt a megfelelő viselkedés elsajátítására, és ha van rá lehetőségünk, kíméljük meg őket és magunkat és próbáljunk a gyerek nélkül menni, ha még nincsen rá készen.
Végül, bár mi szeretnénk megtanítani a gyerekeinknek, hogy hogyan kell viselkedni, és mi nagyon törekszünk a következetességre, és a határok betartására, ne felejtsük el, hogy ez is csak egy játszma. Minél kevésbé reagálunk hevesen, annál gyorsabban fogják megtanulni a szabályokat és annál gyorsabban fognak túlnőni ezen a játszmán. :)
(megjegyzés: ez agyagból készült, de ha a sógyurmához adsz egy kis festéket, vagy glittert, vagy szárítás után metálfényű festékkel kenitek le, akkor is ilyen szép és különleges színű ajándékot készíthettek)
Tojásfestés pompomokkal vagy vattalabdacsokkal via 
